A sebesség

Egyenes vonalú egyenletes mozgás

A Mikola-csőben mozgó buborék ilyen mozgást végez.

Ha a test egyenes vonalú pályán egyenletesen mozog, akkor a mozgásáról a következő adatokat rögzíthetjük:

A fenti táblázat adatai azt jelentik, hogy a test minden másodpercben 3 métert tett meg.

Az adatok alapján azt is megállapíthatjuk, hogy kétszer-háromszor annyi idő alatt kétszer-háromszor annyi utat tett meg a test. A megtett út és a megtételhez szükséges időtartam között egyenes arányosság van.

Az egyenes arányosságból következik, hogy az összetartozó értékpárok hányadosa ugyanannyi minden esetben (kivéve a nulla-nulla párost, hiszen ott a hányadosnak nincs értelme). (Ennél a mozgásnál az \frac{s}{t} hányados minden esetben 3.)


A sebesség

Egyenletes mozgásnál a megtett út és a megtételéhez szükséges időtartam hányadosa minden pillanatban ugyanannyi. Ez a hányados a mozgó test sebességét adja meg.

    • Jele: v
    • Kiszámítása: v = \frac{s}{t}   (a megtett utat osztjuk a megtételhez szükséges idővel)
    • Mértékegységei: \frac{m}{s} (méter per másodperc) és a \frac{km}{h} (kilométer per óra)
    • Jelentése: 60 \frac{km}{h} azt jelenti, hogy az egyenletesen mozgó test 1 óra alatt 60 km-t tesz meg.
    • Fogalma: a sebesség megmutatja az egységnyi idő alatt megtett utat.

Annak a testnek nagyobb a sebessége, amelyik

      • ugyanannyi idő alatt hosszabb utat tesz meg
      • ugyanannyi utat rövidebb idő alatt tesz meg

A sebesség megadásánál fontos a sebesség iránya, mert így adhatjuk meg a mozgás irányát. Ezért a sebességet vektormennyiségnek (iránymennyiségnek) nevezzük. A megadottal ellentétes irányú mozgást negatív előjelű sebességgel adjuk meg.


Mértékegységváltás

A 20 \frac{m}{s} azt jelenti, hogy a test másodpercenként 20 métert tesz. Akkor 1 perc alatt 60*20 = 1200 métert, 1 óra alatt 60*1200 = 72000 métert, azaz 72 km-t tesz meg. Tehát 1 óra alatt 72 km út, ami 72 \frac{km}{h} sebességet jelent.

A \frac{m}{s} és a \frac{km}{h} között a váltószám 3,6.


Mozgásgrafikonok

Egyenletes mozgás grafikonjai: a fenti táblázatban szereplő adatok alapján elkészített grafikonokat ábrázolják az alábbi ábrák

út-idő grafikon       

Egyenletes mozgások grafikonjainak értelmezésében segít az alábbi oldal. Ide kattintva lehet megnyitni.

Vissza a témakörhöz

Nyugalom és mozgás

Mozgásról akkor beszélünk, ha egy test megváltoztatja a helyét (pl. távolodik tőlünk) vagy a helyzetét (pl. elfordul). A mozgás lehet haladó, forgó vagy összetett mozgás.

Minden mozgás viszonylagos, attól függ, hogy mihez képest viszonyítunk.

Haladó mozgásnál a test minden pontja azonos módon mozog.


Mozgással kapcsolatos alapfogalmak

    • pálya: az a vonal, amelyen a test végighaladhat
    • út: a pálya azon része, amelyen a test végighalad
    • elmozdulás: az út kezdő és végpontja közötti távolság

Mozgás alapfogalmai


Mozgás jellemzésére alkalmas mennyiségek

1.  Mennyi utat tesz meg a test: megtett út

      • jele: s
      • mértékegységei: mm < cm < dm < m < km

2.  Mennyi idő alatt teszi meg: időtartam

      • jele: t
      • mértékegységei: s < min < h

Mozgások csoportosítása

      • Pálya alakja alapján: egyenes vonalú vagy görbevonalú mozgás
      • Azonos távolság megtételéhez szükséges időtartam alapján: egyenletes vagy változó mozgás

Egyenletes mozgás során a test egyenlő idők alatt egyenlő utakat tesz meg. Videó

Vissza a témakörhöz

Fizika a környezetünkben

Néhány érdekes kísérlet videójával szeretnék kedvet csinálni a fizika tanulásához:

Härtlein Károly kísérletei

Kísérletek lelassítva

A fizikában nagyon fontos a különböző mennyiségek megmérése. Ezek segítségével ismerjük meg az adott folyamat törvényszerűségeit. Mennyiségek mérésekor a megmérendő testet, folyamatot összehasonlítjuk egy alapmennyiséggel.

Alapmennyiségek (zárójelben a mennyiség jele található):

      • hosszúság: méter (m)
      • terület: négyzetméter (m^{2})
      • térfogat: köbméter (m^{3})
      • időtartam: másodperc (s)
      • tömeg: gramm (g)
      • űrmérték: liter (l)

Az alapegységtől eltérő mennyiségeket előtagok segítségével adhatunk meg. Az alábbi táblázatban a leggyakrabban használt előtagok találhatók:

előtagok
Mennyiségek leggyakoribb előtagjai

Pl.

      • 1 km azt jelenti, hogy 1 ezer méter,
      • 1 hektoliter azt jelenti, hogy száz liter
      • 1 dekagramm azt jelenti, hogy 10 gramm
      • 1 deciméter azt jelenti, hogy 1 tized méter (a méter 10-ed része)
      • 1 centiliter azt jelenti, hogy 1 század liter (a liter 100-ad része)

Vissza a témakörhöz